Már nem képesítéshez kötött a fényképészeti tevékenység?

Örök vita tárgya, hogy szükséges-e „papírt”, azaz valamilyen államilag elismert szakképesítést szerezni, ha vállalkozóként fotózással szeretnénk foglalkozni, vagy nem kell hozzá több, mint a jó szem.
Share on facebook
Facebook
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email
Illusztráció: Elnur / Shutterstock

Ezt a vitát a közelmúltig rövidre zárhattuk néhány jogszabályi hivatkozással. A fényképészet képesítéshez kötött tevékenység volt, választási lehetőség nélkül. Aki nem a kiskapukat kereste, mint a fotóriporteri tevékenység az egyéni vállalkozás keretein belül, az választott magának egy megfelelő képzést.

Jelenleg nem mondhatjuk azt, hogy a fotózás (fényképészet) képesítéshez kötött tevékenység, mert hatályon kívül helyezték a jogszabályt, ami előírta a szakképesítést, és az új, irányadó jogszabályban nem találkozunk ezzel az előírással.

Mely tevékenységekre gondolunk, ha azt mondjuk, fényképészet?

Ha úgy döntünk, hogy vállalkozóként pl. esküvő fotózással, tablófotózással, babafotózással, sportfotózással, divatfotózással foglalkozunk, azaz üzleti és lakossági képfelvételek készítünk, a vállalkozásunk tevékenységei körei között meg kell jeleníteni az ide tartozó tevékenységi kört.

Melyek ezek?

  1. 742001 „Fényképészet m.n.s.” (Ha egyéni vállalkozóként folytatjuk a tevékenységet, akkor az Önálló vállalkozók tevékenységi jegyzéke az irányadó – rövidítése: ÖVTJ).
  2. 7420 „Fényképészet” (Ha egyéni cég, vagy gazdasági társaság – pl. bt., kft. – szeretné ezt a tevékenységet folytatni, akkor a Gazdasági tevékenységek egységes ágazati osztályozási rendszere az irányadó – rövidítése: TEÁOR).

Mi írta elő, hogy képesítéshez kötöttek ezek a tevékenységek?

Akik ezeket a tevékenységeket választották tevékenységi körként, azoknak az egyes ipari és kereskedelmi tevékenységek gyakorlásához szükséges képesítésekről szóló 21/2010. (V. 14.) NFGM rendelet tartalmazta az előírást. Ez a rendelet 2021. szeptember 1. napjától nem hatályos.

Mit lehet tudni az új rendeletről?

Jelenleg, ha arra vagyunk kíváncsiak, mely tevékenységi körök kötöttek képesítéshez, egy viszonylag új rendeletet kell fellapoznunk, mégpedig az egyes ipari és kereskedelmi tevékenységek gyakorlásához szükséges képesítésekről, valamint egyes műszaki szabályozási tárgyú miniszteri rendeletek módosításáról szóló 34/2021. (VII. 26.) ITM rendeletet

Az új rendeletben nem találunk előírást a fényképészeti tevékenységhez köthető képesítésekre vonatkozóan, amelyik tevékenységet ebben a rendeletben nem találjuk meg, azt jelenleg másik jogszabályban sem kell keresnünk.

Összefoglalva: 2021. szeptember 1-je óta és így a mai napon is, mindaddig, amíg jogszabályváltozás nem történik, a fényképészet nem képesítéshez kötött tevékenység. Természetesen, ha pilóta nélküli légijárművel (drónnal) készítjük a fényképészeti műveket, a speciális szabályoknak meg kell felelni.

Naprakész információk a területi kamaráknál

Az egyes tevékenységekről és a hozzájuk köthető előírásokról telefonon és e-mailen keresztül is felvilágosítás kérhető a területi kereskedelmi és iparkamaráktól. Elérhetőségeik: https://mkik.hu/teruleti-kamarak

Blog témák

További olvasnivaló